Szabó Lőrinc: A megszállott

Neved – fekete dörrenés –
fájva visszhangzik bennem, és
felveri minden pillanat
emlékedet és nyugalmamat.

Neved, mint elitélt felett
ha a halálos dob pereg,
szakadatlan és süketen
dobol elkínzott idegeimen.

Nem akarlak és rád gondolok,
gyötrődve és gyűlölve, hogy
egyszer megízlelt húsod után
kiált minden kis porcikám.

Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent,

agyamban és véremben és
sohse szünik e hangos büntetés
és csak fuldoklom – óh, fekete láz!
mint pap, kit az isten lelke ráz.