Pár órája még annyira tiszta és rendezett volt minden. Azt gondoltam: egyenes az út előre és azon kicsiny zökkenőket majd mosolyogva ugrom át két lábbal.

De tévedtem. Istenem, mekkorát tévedtem én...

Hogy is gondolhattam, hogy mindez működhet. Hogy van olyan ember, aki igazán teljes szívvel mellettem áll, akkor is, ha tudja milyen ragaszkodó és csapongó vagyok egyszerre.

Azt hittem ti hárman mellettem álltok. Jóban és rosszban mindig számíthatok rátok. De amikor eljött a pont, hogy szükségem volt rátok, becsuktatok minden ajtót és ablakot összebeszélés nélkül.

Ez pedig csak rólam állít ki rossz bizonyítványt...

Hitvány vagyok, túlon-túl ragaszkodó és csimpaszkodó. Folyton csak a saját kedvét kereső és a saját problémáját hajszoló kis senki... Értéktelen... egy árny...

Szellem, aki eltűnt a ködben megtörve és nyomtalanul.

Annyira szeretném, ha valaki végre úgy szeretne, ahogy én szeretném, hogy szeressenek.. barátként, testvérként, szeretőként... de a tapasztalatok alapján alkalmatlan vagyok erre... és kevés.. vagy épp túl sok, de sosem megfelelő.

Nem tudok tovább színlelni, nem tudom tovább megjátszani mennyire jól vagyok, miközben belül ordítok annyira magányos vagyok.

És ehhez persze hozzájárul a mai egy üveg bor és 3/4 doboz cigi, ami még jobban felerősíti az érzékeimet.

Aludnom kell, de nem akarom ezt a sok szörnyűséget látni magam körül. Kérlek, Istenem, altass el mélyen, altass úgy, hogy ne álmodhassak csak egyszerűen pihenjen a testem. Kapcsoljuk ki az agyam, hogy ne érezzem ezt a szörnyű kínt, amit magamnak okozok.

Mert megtörtem... "Teljesen hitetlen vagyok, Így érzek most, Fázok és szégyenkezem, Meztelen fekszem a földön. Az illúzió nem változott át Valami valósággá, Ébren vagyok és látom, hogy a tökéletes égbolt is megtört. Egy kicsit elkéstél, Már megtörtem..."

De bár mi történt is... akkor is szeretlek Benneteket: Tesó, T és G!