Amikor az emberlánya otthon van betegen, akkor előveszi azokat a dolgokat, teendőket, amiket bizonyos ideje hanyagolt vagy csak tologatott maga előtt.

Hetek óta piszkálnak a barátaim, hogy nézzem már meg DiCaprio A nagy Gatsby c. filmjét. Bírom ezt a pasit, sok jó filmje van, de valahogy mindig úgy éreztem, hogy ez a film nem egy sima "egyestés" szösszenet. Erre a filmre időt kell szakítani, mert rágós lesz a maga módján.

Nem tévedtem, amikor hagytam magamnak időt hozzá. A délután eddigi része azzal ment el, hogy néztem, majd megállítottam bizonyos pontokon, átgondoltam, összegeztem és csak azután indítottam újra a kockákat, hogy minden a helyére került.

Talán nem mondok nagy butaságot, ha ezt a filmet úgy jellemzem: mély, nehéz és kemény.

A legjobban az tetszett a kivitelezésben (de gondolom ez a könyvben is így van - nem olvastam, de majd pótolom), hogy nem önmagáról beszél a főhősünk, hanem egy másik nagy figura, Tobey Maguire (sokaknak Pókember, de akkor inkább már Testvérek - erről később) alias Nick Carraway meséli el barátja történetét. Visszafogottan, mégis rajongva tiszteli és szereti ezt az embert.

Aztán amikor elérünk a végkifejlethez és összegezzük az eseményeket, akkor rájövünk, hogy ez a film nemcsak egy ember életéről szól, hanem a sosem múló reményről...

...mert a remény mindig újra éled, még ha belehalunk... akkor is...