Furcsa álmom volt az éjjel. Olyan álom, aminek még most is a hatása alatt vagyok, bár ébredéskor nem tudtam, hogy megnyugodjak vagy megijedjek...

Annyira hihetetlen és megmagyarázhatatlan. Most nem tudom hová tenni, csak leírom,  mert úgy érzem, hogy ki kell adnom.

***

Víz... ez az első kép... víz... merülök, süllyedek, de nem 'jajveszékelek' vagy kapálózok, csak elengedem magam. Hagyom, hogy húzzon a súlyom... Aztán hirtelen olyan, mintha órák óta süllyednék és észreveszem, hogy nem haladok semerre. Lebegek az áttetsző, tiszta vízben.

Érzem, ahogyan elfogy a levegőm, de nem fuldoklok. Egyszerűen csak kívánja a tüdőm az újabb adagot. És akkor úsznék felfelé, de nem tudok. Valami nem enged. Próbálom keresni az okát. Felfedezem: béklyó van mindkét bokámon. A lábam terpeszben, köztük egy rúd, amihez kötéllel vagyok odakötve.

A légszomjam egyre erősebb és erősebb. Lassan kezdek fuldokolni, de erőt veszek magamon. Lehajolok a kötelekhez és kioldom őket. Nem túlkönnyű, úgy érzem már az erőm végén járok. Végül csak sikerül, és felúszom a felszínre.

Egy arcot látok, homályos még a vízen át. De minnél fentebb vagyok, annál tisztább. Felérek, mélyen belélegzem az oxigén dús levegőt. A tüdőm megkönyebbül... és aki még az előbb csak egy arc volt, most már egy ember, egy férfi.

Szinte azonnal kiránt a vízből. A földre fektet hassal lefelé, hogy a lenyelt víz visszajöhessen a felszínre. Lassan fordulok meg, szembe nézek vele. Ismerős mosollyal nyugtat és azt mondja miközben hüvelykujjával végig simít az arcélemen: "Minden rendben lesz!"

***

És így ébredek... levegő után kapkodva... az ágyamban... egyedül... de nem vagyok magányos... nem érzem rosszul magam... egyszerűen nyugodt vagyok és nyugtalan - egyszerre... nem kiegyensúlyozott. Még sokkban.

Letusolok, hajat mosok és közben ugyanazt a dallamot dúdolom. Nem megy ki a fejemből. A villamosra várva észre veszem, hogy a nagy szürkeségben nem mozognak a fák. Mintha állna az idő... még mindig áll, pedig már a munkahelyi gépemen csapkodom le a billentyűket.

...és nem mozdultak a levelek a fákon... és az emberek nagyon lassan mentek a dolgukra... és a Nap is nehezebben emelkedett fel a Duna mögül...

De minden rendben van, érzem, hogy minden rendben lesz... csak hagyni kell időt magamnak, hogy elpárologjon múlt...

***

Köszönöm T !