Hogy ki vagyok én?! Az nem fontos. Ahogy az sem, hogy nézek ki vagy hol élek. Azért vagyok itt, hogy írjak, hogy átadjam magam a művészi vénámnak.

***

Az ősz mindig előhozza belőlem a melankóliát, az édes fájdalmat és a magányt.

Épphogy átléptünk októberbe, de én már a plüss pokróc alatt kucorogva olvasom, sőt falom a szerelmes és az erotikus regényeket. Hol teát, hol pedig bort kortyolgatok mellé és karnyújtásnyira zsepi halmazokba ütközöm.

Ez vagyok én... ilyenkor. Mégis szeretem, és minden évben csak egyre jobban érzem, hogy amennyire szeretem, éppen annyira gyűlölöm is. Főleg mióta nincs kivel megosztanom.

De nem akarok a múltról beszélni. Nem fogom elmesélni, hogy ki voltam és honnan jöttem. Hogy mik történtek velem, hogy mit bánok és mit nem.

Csak az írásaimat töltöm fel ide, a napi gondolataimat, új és régi verseket és novellákat. Zenéket, amiken mosolygok vagy könnyezem. Kedvenc íróim és költőim írásait. Mindent, ami az életem része.

Mert ki kell adnom... valahol ki kell végre adnom, mert ez a folytonos elfojtás felőröl.

Mesélni akarok A-ról, G-ről, T-ről, és az összes többi emberről, akik az életem részei. Mondhatnám, hogy ez egy sorrend, és valahol az is. De nálam nem az 1-es az első... én más számrendszer szerint gondolkozom - kényszeres vagyok - ehhez hozzá kell szokni.

Bevezetésnek ennyi, aztán a többi majd alakul...