Valami újra vágyom… valami másra… valami eget rengető baromságra…

…amitől egy pillanatra megállna a Föld, majd hirtelen megpördülne, hullámokat vetne körbe.

Nem hiszem, hogy az ölembe hullik a szerencse.

Ha nem teszek érte, fújhatom örökre.

De a vágyakozás akaratot szül, az akarat pedig tetté válik…

Most érzem, hogy élek, hogy élnem kell!

Éreznem, érintenem, szagolnom és hallanom.

Nem akarok szürke lenni, színekben akarok újra látni.

Most nincs mit agyalni, csak átélni kell a jelent.

Utazni, olvasni, zenét hallgatni…

Érinteni azt az arcot, vadul csókolni meg azt a szájat…

Szenvedéllyel ölelni őt és elveszni benne…

Nevetni… mosolyogni… kacagni szívből.

Gondtalannak és könnyednek lenni…

Élni a mának és másnap nem bánni semmit.

Érezni az őszi nap melegét az arcomon.

Nézni, ahogyan sugarai bearanyozzák a lehullott faleveleket.

Kérni Istent, hogy szeressen még egy kicsit,

Csak egy kicsit, hogy ez a szikra, ami fellobbantotta a lelkem,

Ami pezsgésre késztet, hadd lángoljon még kicsit bennem.