"Mindenki fél az ismeretlentől. Az ismeretlen nem több, mint ami... És a tőle való félelem kényszerít mindenkit arra, hogy állandóan körbe-körbe rohanjon, álmokat, ábrándokat, háborúkat, békét, szeretetet, gyűlöletet hajszolva - pedig ez nem csak illúzió. Az ismeretlen nem több, mint ami. Fogadd el, hogy ismeretlen, és zavartalanul fogsz hajózni. Mindent tarts ismeretlennek, és megnyered a játékot. Csupán erről van szó. Nem igaz?"

Jonh Lennon

Kedvesem, tudom, hogy a lelked mélyén valami hasonlót kutatsz. Tudom, hogy félsz, félsz az újtól, az ismeretlentől... és folyton csak a válaszokat és a megoldást keresed.

Pedig a 'válasz' sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Mert a válasz nem létezik...

A félelem csupán az agyunk keltette manipuláció, amikor egy falat húzunk valami készülődő változás elé... amikor az esélyét sem adjuk meg egy másik életnek.

A félelem csíráját magunkban rejtegetjük és amikor végre sikerül valamibe belekapaszkodnia, erőre kap a kis gazfickó és bezár minket a magunk által kreált légvárunkba.

Magányra ítéli a lelkünk. Szorongatja és olykor megtiporja, hogy égessen az érzés.

De valóban ezt akarjuk? Vagy csak gyáván begubózunk és nem nézünk szembe önmagunkkal?!

Én nem hagyom magam többet manipulálni önmagam által!

Nem akarok többé magányos lenni! Soha többé!

Élni akarok! Lélegezni, hallani, szagolni, látni és tapintani. És persze nem utolsó sorban szabadon érezni!

***

És még mindig csak át akarlak ölelni. Lecsókolni a fájdalmat és a kínt arcodról és a testedről. Elpusztítani a magányodat, és boldognak látni szeretetben önzetlenül és szerelemben önzőn.

Mert már nem félek kimondani, mennyire fontos vagy és mennyire kellesz nekem, Kedvesem!