"Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál."  F. Mai

Szerintem ez nem mindig a legjobb döntés. Van, amikor várni kell... türelmesen várni, mert akkor még nincs ideje a romantikának és a mély érzelmeknek. Várni nyugodtan, miközben belül majd széthasadsz. Várni akkor is, ha fel-felötlik benned, hogy ez hasztalan. Aztán újra és újra rájössz, hogy igenis! van értelme. Mert veled van Ő, ott van a lelkedben. Ha nem látod, akkor is ott van. Ha nem érzed, akkor is ott van, mert már nem tudod nem érezni. Annyira a részeddé vált, hogy már neked is fáj, ha szomorú, már te is mosolyogsz, ha ő boldog és ha nem veled van is tudod, hogy melletted áll... mert érzed a lelkeddel minden rezdülését.

"Egy nap majd rád ugrom örömömben és addig csókollak, míg elhiszed: csak téged szeretlek."

~mert mindig is téged szerettelek... sosem múló, örök ragyogással, csendesen... ott, félig mögötted, félig melletted. Mögötted, hogy alig láss... melletted, hátha mégis rám nézel és meglátod igazi arcom és boldog szemem, szerelmes mosolyom...~